A Szentszék közleménye szerint egyetértettek abban, hogy elsődleges célnak tekintik Irak újjáépítését és stabilitásának megteremtését, és előnyben kell részesíteni a lakosság javát és a nemzeti önállóságot szolgáló intézkedéseket.
A felek elismerték a történelmi keresztény közösség fennmaradásának jelentőségét Irakban, kiemelve, hogy szavatolni kell a biztonságukat, és helyet kell biztosítani nekik az ország jövőjének építésében. Ferenc pápa és az iraki elnök találkozóján szó volt a térséget sújtó harcokról és a humanitárius válsághelyzetekről. Mindketten szorgalmazták a nemzetközi közösség támogatását az etnikumok közti békés együttélés megteremtéséhez.
Az iraki elnököt Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Paul Richard Galagher érsek, vatikáni külügyminiszter is fogadta. Az iraki delegáció tagjai úgy nyilatkoztak az olasz hírügynökségeknek, hogy szó volt Ferenc pápa tervezett iraki látogatásáról is. Az egyházfő - korábbi bejelentései szerint - az idén Irakba akar utazni, a látogatást azonban a térségben kiújult konfliktus akadályozhatja.
Barhám Száleh találkozott Sergio Matteralla olasz államfővel is. Az iraki elnök kijelentette, hogy a közel-keleti térségben kiújult válság veszélybe sodorhatja a terrorizmussal szembeni eddigi küzdelmet. Úgy vélte, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet a helyzetet kihasználva megerősítheti líbiai állásait.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben