Az mRNS-kutatással foglalkozó, neurodegeneratív betegségek gyógyítását vizsgáló kezdeményezésekre szánná a pénzt.
Nem hordok ékszert, és ezek után sem fogok. 66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad - fogalmazott Karikó Katalin az M5-ön az Index beszámolója szerint.
Kapcsolódó
A tudós is elárulta, hogy korábban az idén márciusban kapott Széchenyi-díjjal kapott pénzösszeg felét a kisújszállási iskolának, másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Csányi Alapítványnak adta, mivel ő maga is hátrányos helyzetű volt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Saját aranyukra fáj a németek foga