Kínának választania kell: vagy elítéli Oroszország kegyetlen háborúját Ukrajna ellen, vagy elveszti a hitelességét a világ közvéleménye előtt - mondta az Atlantic Council kutatóintézetben tartott beszédében Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere a Reuters tudósítása szerint. Azok, akik aláássák a Moszkva ellen bevezetett nyugati szankciókat, gazdasági következményekre számíthatnak - utalt arra, hogy az orosz-kínai kereskedelmi kapcsolatok a háború ellenére virágzanak.
Yellen erősen reméli, hogy Peking felhasználja a Kremllel kialakított "különleges kapcsolatát" arra, hogy rávegye az orosz vezetést a háború befejezésére. Szerinte rövidlátó politika a pálya széléről nézni, ahogy az oroszok gyötrik a szomszédjukat. Kína magatartása a háborúval kapcsolatban befolyásolni fogja világ hajlandóságát arra, hogy elfogadja az ázsiai ország nemzetközi gazdasági szerepének erősödését.
Az amerikai pénzügyminiszter arra is figyelmeztetett, hogy Kína és a Nyugat a következő időszakban egyre nehezebben tudja majd elválasztani egymástól a gazdasági és a geopolitikai, nemzetbiztonsági kérdéseket. Akármilyen geopolitikai stratégiát követ is Peking, az orosz invázió elnéző kezelése elfogadhatatlan. Kína nem várhatja, hogy a jövőben bárki elfogadja, ha a területi egységének védelmére hivatkozik, ha most nem foglal egyértelműen állást Moszkvával szemben.
Ne zilálják szét!
Ugyanakkor kérdésekre válaszolva Yellen azt mondta, hogy az USA-ak és Kínának együtt kell működnie, hogy elkerüljék egy kétpólusú pénzügyi világrendszer kialakulását, amely szétválasztaná a világ demokráciáit és autokratikus rendszereit. A kétpólusú világ kialakulása helyett meg kellene őrizni Kína mély integrálódását a világgazdaságba. Ez azonban nehezíti, hogy az USA nemzetbiztonsági kockázatot lát a kínai vállalatok és az állam szoros összefonódásában.
Yellen emellett aggódik amiatt, hogy Peking merev járványkezelése - amelyben akár egész városokat lezárnak, ha felüti a fejét a fertőzés -, hozzájárul a vállalatok nemzetközi beszállítói láncának szétzilálódásához, ami gátolja a gazdaság kilábalását a járvány okozta válságból. Részben ezért támogatja, hogy az amerikai cégek az USA-val barátibb viszonyt ápoló országokban működő partnerekkel szerződjenek a beszállításokra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!