Hatalmas emelkedtek tegnap a kisebb banki részvények az olasz tőzsdéken, s mint kiderült, joggal. Matteo Renzi olasz kormányfő a legnagyobb pénzügyi intézményekkel, a pénzügyminiszterrel és a pénzügyi felügyelet képviselőivel történt hatórés tárgyalás után egy új, 5 milliárd eurós alap felállítását jelentette be, amelynek célja a rossz banki eszközök felvásárlásán keresztül az ország pénzügyi szektorának stabilizálása.
Az Atlas névre hallgató alap célja, a mitológiai szereplőhöz hasonlóan, hogy megtámassza az ország bankszektorát, amellyel kapcsolatban év eleje óta egyre növekszik a befektetők bizalmatlansága, a Financial Times szerint a rendszerben lévő immár 360 milliárd euróra rúgó rossz eszközállomány miatt. Az alap finanszírozásában olyan pénzintézetek vesznek majd részt, mint például az Unicredit, az Intesa Sanpaolo és a UBI Banca, az ország legerősebb bankjai.
Cserébe az alap felállításáért az olasz kormány ígéretet tett, hogy átalakítja az olasz csődszabályozást, amely eddig nem volt összhangban az európai szabályozással, s amelyet sokan komoly akadálynak láttak a rossz banki eszközök értékesítésénél.
A következő napokban a csődeljárást gyorsabbá és egyszerűbbé tesszük, olyanná, amely biztosítja hogy belátható időn belül pénzükhöz juthatnak az érintettek - áll az olasz kormányfő tárgyalásokat követően kiadott közleményében.
A megegyezést az első kommentárok hatalmas sikerként értékelik. Ez ugyanis az első eset 1982 óta, hogy az ország pénzügyi szektorának szereplői összefognak a leggyengébb láncszemek megsegítésére. Akkor a nyolc legnagyobb bank állt össze, hogy megmentsék a botrányba keveredett és összeomlott Vatican Banco Ambrosianot - írja a FT.
Jelenleg egy olasz bank számára átlagosan 8 évbe telik, hogy megszabaduljon rossz hitelétől, az ígért új szabályozással ez az EU átlagnak számító 2-3 évre csökkenhet. A tárgyalásokon résztvevő egyik bankár a lapnak azt mondta, a kormány ígéretet tett arra, hogy a kedvezőbb szabályokat a következő 10 napban megalkotja.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram