A szövetség a kezdetek óta támogatta a javaslatot, amely a kollektív szerződések elterjedését, a szakszervezetek megerősödését és a dolgozók biztonságos béremelési rendszerének kialakítását is tartalmazza - írta a MASZSZ. A szervezet elnöke, Zlati Róbert szerint bár a név ezt sugallhatná, de az európai minimálbér nem minden országra érvényes azonos minimális bért jelent, hanem egy egységes, állandó rendszer szerinti meghatározást.
A munkavállalók érdeke lenne, hogy a jelenlegi szövegezés végső jóváhagyásra mielőbb megtörténjen és a tagállamok átvegyék a keretrendszert.
Kapcsolódó
A magyar munkavállalók csak nyerhetnek az uniós keretrendszer bevezetésével, hiszen a majdani direktíva a biztonságos, kiszámítható és igazságos minimálbér emelés mellett a szakszervezetek jogainak megerősítését is tartalmazza, ami jelentős védelmet nyújt a munkahelyeken dolgozóknak - véli a szervezet elnöke.
A tagállamoknak, így a magyar kormánynak is akcióprogramokat, jogszabályokat kell majd működtetniük, amelyek támogatják a szakszervezeteket, a kollektív alkuhoz és a szervezkedéshez való jogot.
A tervezet értelmében csak szakszervezetek jogosultak kollektív szerződést kötni, erre a munkavállalói képviseleteknek a jövőben nem lesz lehetőségük.
A kollektív szerződéses lefedettség országos arányának a jövőben el kell érnie a 80 százalékot, ami hazánkban jelenleg nagyjából 20 százalékos - írta a szakszervezeti elnök.
Hétfőn este megszületett a megállapodás az uniós intézmények között a tisztességes európai minimálbérről az uniós intézmények között. A lépés bár nem egységes európai szintet határoz meg, de az Európai Parlament által kezdeményezett lépés Magyarország számára is kötelezettségeket ró - ha azt az Európai Tanács is elfogadja, ahol a tagállamok teljes támogatására lesz szükség. A teljes számítási módot át kell írni majd.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)