Gyarmati létbe taszítaná Lengyelországot, ha a varsói kormány belemenne abba, hogy az uniós források elosztását jogállamisági követelményekhez kössék. Ez az álláspontja az egyik kicsi kormánypártnak, a Szolidáris Lengyelországnak, amelynek elnöke Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter - derül ki a gazeta.pl beszámolójából.
A párt szerint az EU a jogállamisági kritériumot ellenző Lengyelország és Magyarország függetlenségének radikális csökkentésére törekszik, de fenyeget más országokat is, amelyek a jövőben el akarnának térni az unió központi határozataitól. Olyan eszköze van, amely politikai, kulturális és a végén gazdasági gyarmatosítást hozna az országoknak.
A párt szerint ez a rendelkezés ellentétes az uniós alapszerződés 7. cikkelyével is, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok egyhangú döntésével felfüggesszék az uniós tagországok szavazati jogát. A párt szerint a történet vége Lengyelországban a homoszexuálisok házasságának és a magzatok abortuszának engedélyezése lehet, elvezethet az eutanázia legálissá tételéhez, az oktatás, az igazságszolgáltatás megváltoztatásához, a társadalom dezintegrációjához, valamint Lengyelország elsüllyedéséhez a kénköves pokol legalsó bugyrába, ahol nincs más csak sár, sár és sár.
Eközben Lengyelország hivatalosan is azzal fenyeget, hogy megvétózza az EU büdzséjét a jogállamiság kérdése miatt. Ezt Mateusz Morawiecki miniszterelnök Facebook-bejegyzése is megerősítette. E szerint az utóbbi napokban levelet írt az EU vezetőinek, amelyben vázolta a lengyel elképzelést az unió büdzséjével kapcsolatos feltételek mechanizmusáról. Lengyelország nem fogadhat el olyan feltételt, amely tetszőlegesen alkalmazható politikai kritériumokat vezet be. Ha ezeket elfogadnák, kétfajta mérce használatát fogadnák el. Korábban a magyar miniszterelnök is hasonlóképp reagált az uniós döntésre - említette meg Morawiecki
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre