Az Egyesült Államok kormányának évente kétszer készülő külgazdasági jelentése szerint Németország hibás gazdaságpolitikát folytat azzal, hogy elsőbbséget ad az exportnak, miközben a belső kereslet növekedése igencsak vérszegény - emelte ki a BBC a dokumentumból. A washingtoni pénzügyminisztériumban készült elemzés szerint a kínai nemzeti deviza még mindig jelentősen alulértékelt. Az USA ritkán szól be német szövetségesének, Kínát kevésbé kíméli.
A halvány német belső keresletbővülés és az exportfüggőség veszélyezteti a gazdasági viszonyok újjászervezését egy olyan időszakban, amikor a többi eurótagország arra kényszerül, hogy visszafogja belső fogyasztását és importját - írja a jelentés. Így a németek ragaszkodása korábbi gazdasági modelljükhöz összességében deflációs nyomást szül az övezetben, és ezen keresztül a világgazdaságban.
Az eurózóna válságának idején tovább nőtt a térség legnagyobb gazdasága, Németország jelentősége - emlékeztet a BBC. A német növekedés tartotta a frontot, amikor például az eurózóna harmadik és negyedik legnagyobb gazdasága, az olasz és a spanyol hanyatlott. A németek hajszál híján elkerülték a recessziót az év első felében. 2013 második negyedévében a fogyasztói és a vállalati kereslet is hajtotta a gazdaságot, de az export továbbra is a németek fő erőssége.
Jobb így, mint sehogy
Elemzők szerint a washingtoni kormány megállapításaiban van valami, ugyanakkor túlzásnak tartják a kritikát. A német gazdaság hasznát láthatná ugyan a belső kereslet erősödésének, ám nem feledhető, hogy az eurózóna egyetlen motorja jelenleg Németország. Az övezetnek jobb egy erősen koncentrált, hatékony, képzett exportorientált német gazdaság, mintha nem lenne semmilyen növekedési erőforrása - mondja Tony Nash, az IHS tanácsadó cég elnökhelyettese.
Pekinget a jüan miatt ostorozza a washingtoni kormány, amely azonban tartózkodik attól, hogy árfolyam-manipulátornak nevezze a kínai kormányt. A jüan 12 százalékkal erősödött a dollárral szemben 2012 júniusa óta, részben annak köszönhetően, hogy a kínai fél igyekszik erősíteni a kínai deviza nemzetközi szerepét. Az USA kevésnek tartja ezt a felértékelődést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Több száz épület olmott össze kártyavárként Ecuadorban

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Annyian vannak a Szent Péter téren, hogy le kellett zárni – egy világ figyeli a pápa temetését (KÉPEK)

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat
