A következő két-három hétben tarják a csődeljárás alatt álló Palóc Nagykereskedelmi Kft. következő hitelezői tárgyalását - adta hírül a Világgazdaság. A CBA volt Nógrád megyei nagykereskedelmi partnere több száz hitelezőjének, bankoknak és beszállítóknak tartozik.
Ezentúl még 200-300 millió forint bért is ki kellene fizetnie volt alkalmazottainak. A vállalat fénykorában 1300 embernek adott munkát, akik közül 150-en maradtak. Ők az üzleteket próbálják eladni, amelyekből inkább csak a berendezésekre akad vevő.
Kapcsolódó
Nem vált be az a számítás, hogy 2,5-3 milliárd forintot szedhetnek be a cég üzlethelyiségeinek eladásából. A Coop Hungary Zrt.-nek például 20-22 boltot akartak eladni, de a 100 millió forint körüli kínálati ár soknak bizonyult. Ugyanez a helyzet azokkal a helységekkel, amelyek kisboltokként működhetnének tovább.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak