Szigorú ellenőrzések zajlanak a görögdinnyepiacon – 19 millió forintos bírság, 308 kg megsemmisített dinnye került elő az NKFH ell ...
Elcsípett a magyar adóhatóság a lettekkel együttműködve egy céget, amelyiknél volt, hogy 22 tonnányi sört szállítottak egy Suzukib ...
A forgalmazó GSK töröltette a Ventolin Evohaler inhalátort a támogatotti listáról, így a gyermekek számára fontos gyógyszer ára 4 ...
A tervek szerint 2025-től egy 200 milliárd forintos piacot akar újraosztani az egészségügyért felelős Belügyminisztérium. A Kórházszövetség konferenciáján nem hagyták szó nélkül az átalakítási folyamatot.
Szerző(k): Koncsek RitaAz inflációs nyomás miatt elmérgesedett a helyzet több, Magyarországon is jelenlévő áruházlánc európai központjaiban. A németeknél bérvita miatt sztrájkolnak a Metro és az Ikea alkalmazottai, míg a francia Decathlon hátraarcot vett a belga piacon, ezért aggódnak a szakszervezetek.
Szerző(k): Thurzó KatalinMegjelent a Magyar Közlönyben a kormány új rendelete, amely szerint az élelmiszer-infláció csökkentése azon is múlhat, hogy az úgynevezett zsugorfláció ellen lépnek fel. Ez egy-egy termék kiszerelésének változásához köthető, tehát a jövőben a kereskedőknek fel kell hívni a vevők figyelmét arra, ha egy-egy árucikk mennyisége a korábbihoz képest csökken.
Szerző(k): EconomxOrmosy Gábor, a társaság vezérigazgatója közleményében hangsúlyozta: az elmúlt évek akvizíciói jelentősen növelték a cég eredménytermelő-képességét.
Szerző(k): Economx