A dél-koreai védelmi minisztérium közlése szerint a tesztre vasárnap reggel került sor az ország keleti részén lévő Szinpho város közelében - írja az euronews.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen típusú rakétát próbáltak ki, és azt sem, hogy a hatodik észak-koreai nukleáris teszt miért fulladt kudarcba.
A kísérletre egy nappal az észak-koreai államalapító, Kim Ir Szen születésének 105. évfordulója után került sor. Phenjanban katonai parádéval emlékeztek a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un nagyapjára. Az ünnepségen bemutatták azokat az interkontinentális ballisztikus rakétákat, melyeket hónapok óta tesztelnek.
Az észak-koreai nukleáris fegyverkezés miatt az Egyesült Államok a térségbe vezényelt egy repülőgép-hordozó anyahajót és több kísérőhajót. Phenjan közölte, hogy ha megsértik szuverenitását, válaszcsapást indít.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben