A korábbi ígéretek szerint idén ősszel kellett volna bemutatni a saját fejlesztésű lengyel elektromos autó prototípusát, ám nem hogy semmi jele ennek, de még azt sem lehet tudni, mikorra készül el a lengyel villanyautó, ha egyáltalán elkészül - írta a Gazeta Wyborcza.
A lengyel városok várnak az elektromobilitásról szóló törvényre, a lengyel vezetők az ElektroMobility of Poland autójára - írta egy éve at államfő, Andrzej Duda azt követően, hogy két éve létrehozták az utóbbi vállalkozást. A céget négy állami energetikai nagyvállalat, az Enea, az Energa, a PGE, és a Tauron alapította.
Az autó megalkotására versenyt hirdettek, amire 200 jelentkező küldte be villanyautótervét. Az ElektroMobilitiy korábban azt kommunikálta, hogy folyamatban van a válogatás, ám később teljes csend lett az ügy körül. A vállalat szóvivője végül annyit mondott, hogy az eljárás befejeződött, az ajánlatok közül egyet sem választottak.
Hol a pénz?
Arra a kérdésre nem válaszolt, mikor lesz kész prototípus, bár a szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a fejlesztés egy vagyonba fog kerülni. Szakmai körökben azt beszélik, nincs meg a szükséges tőke a cégnél. A szóvivő ezt tagadta, ugyanakkor arra a kérdésre nem válaszolt, milyen eredménnyel zárta a társaság az előző pénzügyi évét és mennyi a tőkéje.
Az ElektroMobility of Poland nem az államkincstár cége, nem is a tőzsdei vállalat, ezért nem köteles ezeket az információkat kiadni - hárította el az érdeklődést. A vállalatot 10 millió zloty (750 millió forint) alaptőkével alapították, és a bírósági regisztrációból kiderült, idén még 20 millió zlotyt tesznek ehhez.
A kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) azzal indította útjára a lengyel villanyautó-programot, hogy 2025-ben egymillió elektromos autó fog járni Lengyelország útjain - noha most a lengyelek csak néhány száz ilyet vásárolnak évente.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége