Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó Facebook-videójában jelentette be a földadó eltörlésére vonatkozó törvénymódosítást, melyet az Agrárminisztérium a gazdaszervekkel közösen dolgozott ki.
Hozzátette, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, továbbá a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a földadó betiltásáért aláírásgyűjtésbe fogott, ami sikerrel járt, mivel rövid idő alatt több mint 120 ezren írták alá a petíciót – számolt be róla az Agroinform.
Szél István, a Magosz Csongrád-Csanád vármegyei elnöke a videóban kiemelte, hogy a kormány döntésének értelmében az önkormányzatoknak vissza kell téríteniük az idei évre befizetett földadót október 1-ig, és nem vethetnek ki új adót. Hozzátette, hogy a magyar gazdák munkáját „támogatni és nem akadályozni kell” az aszály és az energiaválság mellett.
A kormány egyebek mellett azután szorgalmazta a földadó eltörlését, hogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere a településhez tartozó földekre kivetette azt.
Visszafizetteti a kormány a földadót az önkormányzatokkal, mutatjuk, ki mennyivel tartozik
Szeptembertől tiltják az önkormányzatoknak, hogy települési adóval sújtsák a termőföldet, az erről szóló kormányrendelet júliusban jelent meg, ami arra kötelezi őket, hogy még az idei beszedett adót is fizessék vissza. Az érintett települések polgármesterei méltánytalannak érzik az adó utólagos visszatéríttetését. A visszafizetési kötelezettség főleg a kis lélekszámú falvakat sodorhatja nehéz helyzetbe, melyek saját bevételeik nagy részét épp a külterületeiken fekvő termőföldek adóztatása révén szerezték eddig.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Szokatlan időnk lesz húsvétkor, erre mindenképpen fel kell készülni

Hatalmas meglepetés érheti az OTP-s ügyfeleket: ne ekkor próbáljanak meg fizetni

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

A ChatGPT már nem csak olvas, hanem lát is

Kong az ürességtől a kassza: Budapestet a hitelek tartják életben

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni
