Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, a kormány fontos feladata, hogy a hátrányos helyzetű térségekben élők számára megteremtse a lehetőséget a munkavállalásra és a megélhetésre, ennek elősegítésére a kabinet a szabad vállalkozási zónák létrehozásáról döntött.
Az ezzel kapcsolatos uniós pályázatok már megjelentek, a 10 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás kifejezetten a szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozások számára áll rendelkezésre - mondta Czomba Sándor. Az államtitkár kitért arra, néhány hét alatt annyi igény érkezett, hogy valószínűleg további 10 milliárd forinttal megemelik a keretösszeget.
Kiemelte, hogy e pályázatoknál a támogatási intenzitás akár hetven százalék is lehet, vagyis ilyen arányú segítséget is kaphatnak a vállalkozások a fejlesztésükhöz. Komáromi János, a Gyümölcspárlat Bt. ügyvezető igazgatója elmondta, a tuzséri telephelyen a pálinkafőzde mellett már korábban felépült egy kóstolóház, a mostani pályázat keretében szálláshelyeket alakítottak ki. A telephelyen a magyar állam és az Európai Unió 30 millió forintos támogatásával öt darab többszemélyes, teljesen felszerelt faház épült fel, a turisták pihenését szauna és dézsás fürdő, valamint tiszai vízitúrázási lehetőség is segíti.
Magyarországon csak itt, Tuzséron van pálinkafőzde mellett kialakított szálláshely - mondta az ügyvezető, hozzátéve, a pálinkaturizmus megismertetése és elfogadtatása mellett az idelátogató családoknak is igyekeznek többnapos programot ajánlani.
A nyilvános cégadatok szerint a Gyümölcspárlat Bt. tavaly 96 millió forintos nettó árbevételt és csaknem 28 millió forint mérleg szerinti eredményt realizált. A társaság által gyártott pálinkák eddig kétszer, 2012 és 2015-ben nyerték el az ország legjobb pálinkája címet.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga