A nyári hőség alatt többször is felmerült, hogy a Duna hőmérséklete elérte a 30 fokot az atomerőmű közelében, ami már károsította volna a folyó élővilágát. A hivatalos vizsgálatok "csak" 29,88 Celsius-fokot mértek, így nem is állt le egyik blokk sem. (Nemrég az alacsony vízszint is problémákat okozott.)
Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője hétfői közleményében azt írta, hogy "az első pillanattól valószínűsítettem, hogy az atomerőmű által mért 29,88 fok csak trükkök segítségével volt megállapítható." Arról, hogy hogyan trükközhettek, itt írtunk korábban.
Éppen ezért még szeptemberben feljelentést tett a rendőrségen, ám a hatóság az új büntető törvénykönyvre hivatkozással lényegében Jávorra tolta a nyomozás terhét, feljelentés-kiegészítését rendelve el, aminek keretében a politikusnak kellett feltárnia a bizonyítékokat.
Jávor ezt meg is tette és közleménye szerint az átadott információk nyomán a Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya értesített, hogy elrendelték az ügyben a nyomozást.
A fotó forrása: MVM Paks.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga