Több mint kilencszeres túljegyzéssel igazolta az előzetes várakozásokat a Wizz Air-kibocsátás. A befektetők csupán töredékét kapták meg az általuk igényelt részvénymennyiségnek annak ellenére, hogy az eredetihez képest növeltük az eladott mennyiséget - mondta el Váradi József vezérigazgató a Napi.hu-nak. Hozzátette: a céghez befolyt pénzt nem sürgős azonnal elkölteni, azt inkább a társaság mérlegének megerősítésére használják fel. Ezzel javul a banki megítélésünk, sokkal több olcsóbb forráshoz juthatunk és folytathatjuk a cég dinamikus növekedését - fogalmazott Váradi.
A feltételes kereskedés már megindult a részvényekkel és hétfőn már el is juthatnak azok a befektetőkhöz - akkor indul a hivatalos kereskedés. A fő szervező Citigroupnak a most eladott 23 millió 360 ezer részvény mellé további 3 millió 504 ezer részvényre van túljegyzési opciója a fő tulajdonos Indigo Partners által kezelt alapoktól. Váradi elmondta, hogy ennek lehívásáról még nem született döntés, erre mától 30 nap áll rendelkezésre, de ettől függetlenül a Wizz Air lett a legnagyobb kibocsátás a fapados légitársaságok történetében.
Amint arról beszámoltunk, erős kereslet mellett 11,5 fontos áron keltek el a Wizz Air részvényei, a befektetők többsége az USA-ból és a kontinentális Europából került ki, de néhány száz magyar kisbefektető is beszállt. A társaság a befolyt mintegy 103 millió fontot (több mint 140 millió euró) elsősorban mérlegének erősítésére használja fel, amivel a korábbinál több és olcsóbb forrás felhasználására nyílik majd lehetősége (repülőgépeket elsősorban lízingelni szokták a légitársaságok).
A Forbes magazin blogja szerint a Wizz Air részvénykibocsátásával többen is bekerülhettek a milliárdosok klubjába, köztük Váradi József vezérigazgató és Varga Zoltán, a legnagyobb magyar magánrészvényes. Varga Zoltán pakettje a kibocsátási árral számolva mintegy 17 milliárd forintot ér, Váradi József részvényeinek értéke pedig 15 milliárd forintra tehető.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram