Schamschula György, a társaság vezérigazgatója az Origo hírportálnak elmondta: a Magyar Posta 2017-ben kötött bérmegállapodást a szakszervezetekkel, három év alatt 32 százalékos béremelésről.
Az akkori megállapodás alapján a kiindulópont 2019-re legalább 6 százalékos emelés volt, amit a cég az induló ajánlatában 2 százalékkal toldott meg az idei bértárgyaláson. A szakszervezetek ezt nem fogadták el, remélve, hogy a tulajdonos - a magyar állam - segítheti a céget a béremelésben, azonban ez lehetetlen, mert az uniós szabályok szerint ez tiltott állami támogatásnak minősülne - ismertette a vezérigazgató a tárgyalások menetét.
Kapcsolódó
A végső megállapodás szerint "a mintegy 30 ezer dolgozóból több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül idén, azaz 2017 óta átlagosan 40,4 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre" - fogalmazott Schamschula György az MTI híre szerint.
Az emelés forrása részben az erre elkülönített pénz, illetve forrás-átcsoportosítással oldják meg. Hozzáfűzte, hogy a munkaköri differenciálás, valamint a szenioritás elvének bevezetése és a bürokrácia csökkentése is segíti a források minél hatékonyabb felhasználását a cégnél.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga