Egyre nagyobb a gond a budapesti közlekedési vállaltnál, ugyanis az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) tárgyalásra sem tartja alkalmasnak a BKV Zrt. bérajánlatát. "A BKV vezérigazgatója hivatalosan is 5 százalékos ajánlatot tett, annak ellenére, hogy a hétvégén sajtóközleményben cáfolta az erre vonatkozó híreket. Hivatkozva állami vállalatok három éves béremelésére, megítélése szerint ennyi elég lesz" - közölte az EKSZ.
A szakszervezet szerint annál is érdekesebb az ajánlat, mivel a decemberi plenáris ülésen éppen a vezérigazgató kérte, ne is beszéljenek öt százalékról, mert valaki azt olvassa ki belőle, hogy ennyi elég lesz. "Az öt százalékos emelés még a bérrendezéshez sem elegendő. Hosszas várakoztatás után méltatlan ajánlattal állt elő a vezérigazgató" - írta az EKSZ.
A munkavállalók két számjegyű emelést szeretnének, ehhez legalább 7-10 milliárd forint plusz forrás szükséges a BKV-nak. Béremelés nélkül pedig komoly probléma alakulhat ki a közlekedési vállalatnál, amely így nehezen tudja megtartani a dolgozóit, illetve csak agresszív kampánnyal tud új munkaerőt magához csábítani.
Idén visszamenőlegesen 5 százalékos béremelést kapnak a Volán dolgozói is. A tavalyelőtt kötött hároméves bérmegállapodás értelmében 2017 és 2019 között a Volán társaságoknál összesen átlagosan 30 százalékos, ennek keretében idén 5 százalékos átlagkereset-fejlesztés valósul meg.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben