A Masterplast az elmúlt években több mint 5 milliárd forintnyi új beruházást valósított meg. Ezek közül kiemelkedett a szabadkai, mintegy 15 millió eurós fejlesztés, ami 2018 végére lezárult, és ennek eredményeként az üvegszövetgyár kibocsátása tavaly már 28 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Jelentős fejlődést hozott a Masterplast Nyrt. számára 2018 utolsó negyedéve, a magyar mellett a szlovák és a lengyel piacon is jelentősen nőtt a cég értékesítése.
A Masterplast Nyrt. 23,8 millió eurós bevételt ért el 2018 negyedik negyedévében, ez 13 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értéket. A legnagyobb súlyú magyar piacon 23 százalékkal nőtt az árbevétel az október-decemberi időszakban, de hasonló mértékű volt a bővülés Szlovákiában, míg Lengyelországban 21 százalékos volt a növekedés. Az árbevételt is felülmúló mértékben, 14 százalékkal nőtt a tavalyi év utolsó három hónapjában a Masterplast Nyrt. üzemi eredménye, ugyanakkor a kedvezőtlen árfolyamhatások eredményeképpen a vállalat minimális, 63 ezer eurós veszteséggel zárta ezt az időszakot.
Az építőipari várakozások továbbra is pozitívak, az áfakedvezmény meghosszabbítása biztosíthatja a következő évek konjunktúráját. Kifejezetten pozitív hatása lehet az építőanyag piacra a frissen bejelentett családtámogatási intézkedéseknek és a falusi családi otthonteremtési kedvezménynek - írják a közleményben.
"2018 sikeres év volt számunkra, a társaság jó irányba indult el a fejlesztéseikkel" - mondta Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke. Megújították és hatékonyabbá tették a vállalat működését, növelték a gyártási kapacitást. Azzal számolnak, hogy az idei százmillió eurót közelítő forgalom után 2021-re már a 120 millió eurós bevételt is átlépi.
Nádasi Róbert, a Masterplast vezérigazgatója szerint a beruházásaik határidőn belüli befejezésével megteremtették az alapot a további forgalom bővüléshez.
Az 1997-ben alapított Masterplast-csoport a kelet-közép-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 8 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriában jegyzett Masterplast részvénye kedden 680 forinton zárt, 1,45 százalékkal gyengült az előző záróárához képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram