A szakportál információi szerint - a másik két pénztárhoz hasonlóan - a Fundamenta Lakáskasszánál is csak a mai dátummal (október 16.) köthető új ajánlat, arra számítva, hogy Áder János köztársasági elnök még ma aláírja a módosítást, amely így holnaptól lesz hatályos.
A Fundamentánál az aláírt szerződések beküldésére 3 munkanap áll rendelkezésre. A Kamatbónusz és más akciók szintén addig maradnak, amíg az állami támogatás elérhető, utána kivezetésre kerülnek.
Kapcsolódó
Aaz Erste Lakástakarék korábban azt közölte, hogy a már aláírt, mai dátummal ellátott ajánlatokat legkésőbb péntekig (október 19.) kell eljuttatni a pénztárhoz.
Az OTP Lakástakarékpénztár is ismertette a menetrendet: eszerint náluk a partneri szerződéskötések esetén a szerződéskötést követő második munkanapig kell beérkeznie a szerződésnek, az első befizetésnek pedig ebben a hónapban meg kell történnie, ha biztosítani akarjuk az állami támogatást.
Fotó forrása: Stocksnap.io
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van