A parlament ma fél egy után négy perccel megszavazta a lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosítását, 125 igen, 49 nem és 0 tartózkodás mellett. (11 képviselő nem szavazott, 14-en pedig igazoltan távol voltak az ülésről.) Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői mellett Ritter Imre német nemzetiségi képviselő voksolt.
Eszerint a törvény kihirdetése utáni naptól a lakás-takarékpénztáraknál az újonnan kötött lakás-előtakarékossági szerződésre nem jár állami támogatás. Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke hétfőn adta be javaslatát, amely immár csak Áder János köztársasági elnök aláírására vár.
Kapcsolódó
Egy óra körül a parlamenti honlapról kiderült, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke már aláírta és megküldte a jogszabályt a köztársasági elnöknek.
Ez azt jelenti, hogy legkorábban szerdán, legkésőbb pedig vasárnap véget ér a tíz év alatt 720 ezer forint állami támogatást biztosító konstrukció élete.
A rendszer 1997-es indulása óta több mint egymillió háztartást újítottak fel ilyen forrásból, jelenleg mintegy 1,5 millió szerződés fut, több mint 800 milliárd forint betétállománnyal.
A lakás-elôtakarékosságnak régi hagyománya van szerte Európában. Gyökerei 1775-ig nyúlnak vissza, amikor Angliában az első társaság megalakult. Németországban az első lakás-takarékpénztárt 1921-ben alapították, Ausztriában pedig 1925-ben. Magyarországon az 1996-os törvény nyomán 1997 tavaszán három lakás-takarékpénztár kezdte meg tevékenységét, jelenleg pedig négy működik (igaz egyikük október 1. óta nem fogad be új szerződést).
Csányi Sándor: kedvező is lehet ez a változás
Az üzleti környezet szempontjából aggályos lehet az, hogy ilyen rövid idő alatt zavarnak le egy ilyen horderejű döntést. Igaz, az ilyen típusú intézkedéseket nem szokták fél-egy évvel korábban bejelenteni, mert akkor évekre el lehetne tolni a hatását - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a hvg.hu-nak.A bankvezér üzletileg nem számít jelentős változásra. "Ha arról lenne szó, hogy egy jövedelemforrás, vagy egy támogatott hitel lehetősége esne ki a lakosság vagy a bankok számára, akkor talán nagyobb problémát jelentene, de ez felhasználásra kerül további lakástámogatási célokra, így nem látok problémát". Mivel korlátozott a lakás-takarékpénztárak által felhasználható forrás köre, ha a támogatást szélesebb körben lehet felhasználni, akkor kedvező is lehet ez a változás - tette hozzá Csányi Sándor.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező