Korábban a honlapjukon azt írták, szünetel a vonatközlekedés a budapesti Déli pályaudvaron, mert tolatás közben kisiklott egy motorvonat és megdöntötte a felsővezeték-tartó oszlopot.
A legfrissebb információk szerint a pusztaszabolcsi, a dunaújvárosi és a székesfehérvári elővárosi vonatok Kelenföld állomásra érkeznek és onnan indulnak vissza a végállomásukra, a Déli pályaudvar helyett.
Kapcsolódó
A nagykanizsai, a keszthelyi, a tapolcai, a zalaegerszegi és a szombathelyi távolsági vonatok szintén Kelenföldre érkeznek, de a Déli pályaudvarról indulnak.
Az érintett dunántúli vonatok a helyreállításig jelentős késésekkel közlekednek - tették hozzá.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga