Saját internetes magazin üzemeltetésére új vállalkozást alapított Twn Press Média Kft. néven a közösségi média egyik legnagyobb magyarországi celebe, Kasza Tibor - írja a HVG. Kasza a lapnak elmondta, hogy az új felületen olyan tartalmakat közölne, amely népszerűek a közösségi hálón.
Az énekes-zeneszerzőként ismertté vált, fotósként és műsorvezetőként is dolgozó Kasza Tibor jelenleg az egyik legnépszerűbb médiaszemélyiség Magyarországon, a Facebook-követőinek száma megközelíti az egymilliót.
Kapcsolódó
A Céginfo.hu adatai szerint az új kft.-t is a testvérével, Kasza Gáborral együtt hozta létre, 3 millió forint jegyzett tőkével, október elején. Kaszáék az elmúlt 15 évben több vállalkozást is alapítottak, közülük három cég székhelyszolgáltatós címre és új tulajdonoshoz került, és csúfos véget ért - ezekről itt olvashat bővebben.
Kasza Tibor elmúlt évekbeli sikerességét jelzi, hogy a GoldenEye Kft.-jüknek tavaly már 115 millió forintos forgalma volt és 90,8 millió forint nyereséget termelt - ezt ki is vették osztalékként a cégből. (Tavalyelőtt még "csak" 45 millió forintos nettó árbevétele és 14,7 milliós adózott eredménye volt a társaságnak.)

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megelégelte, hogy a magyar celebek rendszeren elfelejtik feltüntetni közösségi médiás posztjaiknál, hogy azok szponzorált tartalmak, ezért szabályoznák a területet - írta tavasszal a Blikk. A lap úgy értesült, hogy a GVH megkereste Kasza Tibort is.
Kasza a Facebook-oldalán egyes tartalmaknál már jelzi, hogy azokat szponzorálják, az online hírportálok tartalmát viszont reklámmegjelölés nélkül osztja meg közönségével - jegyzi meg friss cikkében a HVG.
A nyitókép forrása: facebook.com/KaszaTibor
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
