Egy gazdasági tanulmány tanulságait levonva a szerzők, előadók és kiadók 2015-ben átlagosan 19,5 százalékkal csökkentik, és egyben egyszerűsítik tarifarendszerüket a vendéglátóipar vonatkozásában. Az új tarifarendszer a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során a nekik otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe, ezzel megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitvatartási idő súlya is csökken.
Azok a vendéglátó vállalkozók, akik önként jelentkeznek be az Artisjus nyilvántartásába - azaz a szerzői jogvédő iroda munkatársai nem ellenőrzés során fedezik fel, hogy zene szól az üzletben -, az üzlet indulásának évében 10 százalékos, majd a következő évben 5 százalékos jogdíjcsökkentést érvényesíthetnek. Ez a kedvezmény azokra az új belépőkre vonatkozik, akiknél korábban (legalább 12 hónapon át) nem szólt zene. Az Artisjus ezzel a kedvezménnyel könnyíteni kívánja az első beruházás (pl. hangfalak, erősítő) terheit.
Az Artisjus arra számít, hogy a jogdíjcsökkenés és a kedvezmények következtében több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett 2015-től. Ez reményeik szerint közép- vagy hosszabb távon képes lehet ellensúlyozni a díjcsökkentés hatását - a több helyen szóló zene pedig több elégedett vendéghez, és így sikeresebb vendéglátóiparhoz vezethet- írták a közleményben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van