A 164 oldalas kiadványban 46 különböző országban vizsgálták meg a hírfogyasztási szokásokat, és azt, hogy az emberek mennyire bíznak a sajtóban. A riport elkészítéséhez szükséges adatok begyűjtésével a YouGov nevű közvéleménykutató szervezetet bízták meg, amely Magyarországon egy 2013 fős minta alapján vette fel az adatait - olvasható az Indexen.
Az online piac tekintetében a felmérés kimutatta, hogy hazánkban az Index híreit olvassák a legtöbben.
A felmérés szerint a megkérdezettek 37 százaléka azt mondta, hogy hetente legalább egyszer olvassa az portált. Ezen belül pedig a megkérdezettek 18 százaléka azt mondta, hogy hetente legalább három különböző napon olvassák az Indexet, amely szintén a legjobb eredménynek számított ebben a kategóriában.
A második helyre a heti olvasottság terepén kis különbséggel a 24.hu került, a 444.hu és az Origo.hu pedig harmadik helyet ért el holtversenyben.
Az offline sajtótermékeknél az RTL Klub hírműsorait követték a legtöbben: a megkérdezett 48 százaléka mondta azt, hogy legalább heti egyszer a csatornára kapcsol. Utánuk a TV2 volt a második, az ATV pedig harmadik helyre futott be, vagyis a dobogós helyeket a televíziók vitték. A rádiók közt a Retro Rádió, a print lapok közt pedig a HVG lett az első helyezett - írja az Index.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt