A Magyar Közlönyben megjelent határozat "a Keleti pályaudvar területét érintő és azzal közvetlenül határos területek hosszú távú fejlesztési lehetőségeiről" címet viseli. Ebben a kormány egyetértett a budapesti Keleti pályaudvar területének északi és keleti sávjában elhelyezkedő - Verseny utca és Dózsa György út által határolt, a vasútüzemből kivonható része, valamint az azzal közvetlenül határos, a közforgalmú vasúti közlekedés használatából kivont vagy kivonható - ingatlanok hasznosításával.
Az itt megvalósuló fejlesztés - a nemzetközi gyakorlattal összhangban - a kormány számára bemutatott, üzleti alapú fejlesztési koncepció alapján történik.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek és a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-nek kell elkészítenie a részletes megvalósíthatósági és ehhez kapcsolódó szakmai tanulmányokat, 2021. november 30-ig. Erre a jövő évi költségvetésből 800 millió forint fordítható.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram