A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a bevezetőben kiemeli, hogy a két pályaudvar felújítása - a távlati vasúti fejlesztésekkel összhangban -, az utasforgalmi és műemléki szempontokat szem előtt tartva, ütemezetten kerüljön előkészítésre és megvalósításra. Elsőként a leginkább leromlott esztétikai állapotú utasforgalmi terek és funkciók megújítására kerüljön sor.
Eddig az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében külön beruházási programként futott mind a két pályaudvar felújítása. A kormány úgy döntött, hogy a Nyugat Pályaudvar különálló programot megszünteti és beolvasztja a Keleti pályaudvari programba. Ezért a Nyugati IKOP programján lévő 1 milliárd 67 millió forintot áttette a Keleti Pályaudvar programjára, így azon most 2 milliárd 56 millió forint szerepel.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye