Ettől függetlenül Nagy-Britanniában és máshol is a világban az idén történelmi léptékű sokk éri a reáljövedelmeket és a kiadásokat, és ennek okát, vagyis az ellátási oldalon kialakult sokkot az Ukrajna elleni orosz invázió még tovább erősítette - fogalmazott a brit jegybank vezetője a brüsszeli Bruegel gazdaságkutató és elemzőműhely rendezvényén.
Andrew Bailey szerint a Bank of Englandnek nincsenek olyan monetáris eszközei, amelyekkel ez a jelenség megszüntethető, mivel az energia- és az élelmiszerárak révén jelentős részben importált inflációról van szó.
A brit statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi brit fogyasztói árindex (CPI) a múlt hónapban 6,2 százalékkal emelkedett a januári 5,5 százalék után. Az előrejelzési konszenzus 6 százalékos éves inflációt valószínűsített februárra. A februári tizenkét havi inflációs ütem a legmagasabb volt azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.
Hétfői előadásában a Bank of England kormányzója kijelentette: azzal számol, hogy az üzleti tevékenység költségeiben megjelennek az árupiaci kockázatokban és volatilitásban végbement hatalmas változások, és mindez a gazdasági növekedés és a kereslet gyengülésével jár. Az erre utaló jelek már láthatók a fogyasztói és az üzleti felmérésekben.
A brit jegybank vezetője szerint ugyanakkor ellenirányú erővel hat a monetáris politikára az inflációs sokk, és a helyzetet rendkívül bizonytalanná teszi az a tény, hogy a koronavírus-járvány mellett európai területen kitört egy háború is.
Arra a kérdésre, hogy ha Kína esetleg nyíltan kiáll Oroszország mellett az ukrajnai háború ügyében, az nem okozhatja-e a globalizált világgazdaság újbóli széttöredezését, Andrew Bailey azt mondta: a világgazdasági környezetet most még több kihívás terheli, mint a 2007-2009-es globális pénzügyi válság idején, és ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy a szakpolitikai döntéshozók és a kormányok egyértelművé tegyék: nem adják fel elkötelezettségüket a nyitott világgazdaság fenntartása mellett.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben