A felperes pénzintézet keresetében a tételesen meghatározott forintalapú fogyasztói kölcsönszerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességességének megállapítását kérte. A bank indítványozta az eljárás felfüggesztését és azt, hogy a törvényszék előzetesen forduljon az Európai Bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz.
Az Erste az alperes magyar állam által benyújtott több mint 6,7 millió forintos perköltséget eltúlzottnak és indokolatlannak tartja, így annak mérséklését kérte a bíróságtól.
A hitelintézetek - a parlament által tavaly elfogadott elszámolási törvény értelmében - január 5. és 12. között indíthattak pert, hogy bizonyítsák a forintalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosításainak tisztességességét.
A törvény szerint a forintalapú és a ténylegesen devizában törlesztett kölcsönszerződések esetében a pénzintézeteknek augusztus 1. és szeptember 30. között, vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig kell elküldeniük az elszámolást ügyfeleiknek. Az elszámolással kapcsolatban minden költség a bankot terheli a törvény értelmében.
A bankoknak minden olyan esetben elszámolási kötelezettségük van, amelyben a törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződés még nem szűnt meg, vagy 2009. július 26-a után - azaz az első devizahiteles törvény hatálybalépését megelőző 5 éven belül - szűnt meg. Elszámolási kötelezettségük van akkor is, ha a szerződés a 2009-es időpont előtt szűnt meg, de abból el nem évült követelés származik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga