A taaácsadó cég tapasztalatai szerint a hazai vállalatok többsége még kivár, mielőtt kialakítaná végleges jövő évi cafeteria-rendszerét. Az előzetes tervekből az szűrhető le, hogy a cégek túlnyomó többsége a munkaerőért folytatott jelenlegi versenyben nem kívánja megszüntetni az eddig kínált cafeteriaelemeket, sőt, többségük keresi annak a lehetőségét, hogy a juttatások nettó értékét is sikerüljön megtartaniuk 2019-re.
A BDO Magyarország szolgáltatását igénybe vevő vállalatok ezer dolgozójának mintája alapján készített elemzés szerint idén a cafeterijuttatások értékének 38 százalékát a Szép-kártya valamelyik alszámlája, 20 százalékát a pénzkifizetés, 9-9 százalékát az Erzsébet-utalvány, illetve a lakáscélú támogatás tette ki. Ezt követte az önkéntes nyugdíjpénztári (7 százalék) illetve az egészségpénztári (6 százalék) díjfizetés, az összes többi elem a juttatások 11 százalékán osztozott.
Kapcsolódó
Jövőre a Szép-kártyához kapcsolódó juttatások értékbeli aránya biztosan tovább nő, ugyanakkor az összes kifizetés 50 százaléka alatt marad a mértéke - mondta Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria-tanácsadója.
A tervezett adóváltozások alapján ugyanis 2019-ben szinte kizárólag a Szép-kártya adható majd kedvező adózás mellett.
Az alacsonyabb keresetű munkavállalók az üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal elkölthető elemeket preferálják. Az Erzsébet utalvány - bár közterhei 41-ről 82 százalékra nőnek - a Szép-kártya után továbbra is népszerű cafeteriajuttatás maradhat. Emellett a készpénzfizetés is sok helyen megmaradhat különálló juttatásnak. Egyúttal a lakhatási és utazási juttatások mértéke is számottevő lehet - magyarázta Makár Andrea.
Bár adózási szempontból ezen elemeket már értelmetlen a bértől elkülönítve kezelni, motivációs hatásuk így hatékonyabban érvényesülhet. Emellett az alacsonyabb alap miatt egyes bértől függő juttatások (például a táppénz) költségei is csökkenthetőek.
Nem változik az óvodai-bölcsődei költségeket finanszírozó támogatás adómentessége, sőt, további könnyítés 2019-re, hogy nemcsak a munkáltató, hanem a munkavállaló nevére szóló számla alapján is összeghatár nélkül kifizetheti a munkáltató a felmerülő költségeket.
Idén a teljes cafeteriajuttatás mindössze néhány százalékát fordították kockázati biztosításokra (ebbe a körbe az élet-, a baleset- és az egészségbiztosítások tartoznak). Jövőre átmenetileg fel is értékelődhet ezeknek e biztosításoknak a súlya a cafeteriajuttatások körében, ugyanis a még 2018-ban kötött szerződések alapján történő díjfizetések jövőre is adómentesek maradhatnak a minimálbér 30 százalékáig - írta a BDO. A cég globálisan az egyik legnagyobb, 162 országban, több mint 1500 irodával jelen lévő könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat; munkatársainak száma 2017-ben több mint 73 ezer volt, a csoport árbevétele az előző pénzügyi évben elérte a 8,1 milliárd amerikai dollárt.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)