Folyik a párbeszéd egy új bérfejlesztésről az egészségügyben, de ez a fizetések emelése mellett a béren kívüli juttatásokat is érinti majd - jelentette be Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a rádióban.
Szavai szerint a bérfejlesztés nemcsak az orvosoknál valósul majd meg, hanem a szakdolgozóknál is. Utóbbiak esetében a lakhatást is szeretnék segíteni valamilyen formában, a cél az, hogy az egészségügyi alkalmazottak a munkahelyükhöz közel, elfogadható áron és jó körülmények között lakhassanak.
Kapcsolódó
Mivel sok olyan nő dolgozik az egészségügyi intézményekben, akinek egy vagy több gyermeke van, segíteni kívánnak a gyermekek elhelyezésében is. Olyan óvodák, esetleg bölcsődék kialakítását tervezik, amelyek a kórházakhoz tartoznak, hogy a női alkalmazottak nyugodtabban dolgozhassanak majd - mondta Horváth Ildikó.
A felújított, illetve újonnan épülő fővárosi centrumkórházak öt, legfeljebb hét év múlva fogadhatnak majd betegeket a kormány tervei szerint. Ahhoz viszont, hogy kiszámítható és biztonságos legyen az intézmények fenntartása, egy részletes elemzést követően egymáshoz kell igazítani a különböző finanszírozási elemeket az egészségügyben - fogalmazott az államtitkár.
A kép forrása: Rawpixel/Unsplash.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga