Csütörtökön délután Siófok-Sóstón a Baross utcában tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megkezdődött a Balatoni Bringakörrel érintett utcák aszfaltjának, jelzéseinek felújítása egyes szakaszokon - kezdi helyszíni riportját a Balatontipp.hu, amely elment megnézni, hogy a tó körüli bicikliút fejlesztése miként is néz ki a gyakorlatban.
A cikkből pedig kiderül, hogy a - közbeszerzéseken hagyományosan domináns - Strabag Általános Építő Kft. által végzendő 656 millió forintos projekt a legtöbb helyen egyszerű aszfaltozást jelent csak. A portál szerint a sajtótájékoztatón kapott anyagban ugyanis azt írják, hogy csak olyan munkákról van szó, amikhez nincs szükség építési engedélyre. Részletekbe menve ez mérnöki műnyelven olyan feladatokat takar, mint a "teljes felületű aszfaltszőnyegezési és lokális burkolatjavítási munkálatok". Emellett táblákat helyeznek ki, hogy a kerékpárosok könnyebben tájékozódjanak, vagy tisztába kerüljenek a forgalmi renddel.
Kapcsolódó
Így akik azt remélték, hogy a népszerű biciklis útvonalat átalakítják, akár kiszélesítik, vagy fejlesztik, az most csalódott lehet. Ilyeneket a megbízó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint majd az év második felében végeznek el a szakaszokon. Ekkor majd olyan munkálatok is jöhetnek, amelyek "a kijelölt ideális útvonal" fejlesztésével járnak.
"A most elindított munkával a Zamárdi-Balatonlelle, a Balatonakarattya-Siófok és a Balatonkenese-Balatonalmádi közötti szakaszon, valamint Aszófő területén összesen 42 kilométer hosszban javítják ki az aszfaltot és/vagy helyeznek el új táblákat, festenek fel jelzéseket azokban az önkormányzati utcákban, amiket a Balatoni Bringakör nyomvonala érint" - foglalja össze a balatoni oldal, hogy pontosan milyen feladatokat látnak. Ez alapján pedig látszik, hogy a bicikliút javítása lényegében csak járulékos következménye az útfelújításoknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikerülhet Orbán Viktor mesterterve: drámai folyamatokat indítottak el a háttérben

Gyanúsan mozgolódnak az oroszok a hatalmas atomerőmű körül - visszavonhatatlannak tűnik amire készülnek

Mocskos titkot árult el egy buszvezető, ez tényleg undorító

Kísértetiesen hasonló törvényt fogadott el a magyar parlament, mint a Kreml

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Komoly leállás jön az egyik nagybanknál, napokig nem lesznek elérhetők a szolgáltatásai

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Feszült a pedagógusok hangulata, és a diákokon csattan az ostor
