A magyarországi autókereskedelem tavaly 18,5 százalékkal esett vissza 2019-hez képest, Nyugat-Európában azonban átlagosan ennél is nagyobb, 25 százalékos csökkenés volt a piacokon. A nagycsaládos és az elektromos autókra vonatkozó vásárlási támogatás segítette a piacot, az utóbbi azonban később vissza is vetette.
Másfél nap alatt kimerült az elektromos autók vásárlását támogató pályázat, amely lendületet adott a piacnak a nyár folyamán. A nagy népszerűség miatt arra számított a lakosság zöme, hogy a tárca újranyitja a támogatást, és kivárt. Ez azonban máig nem történt meg, így számításaink szerint nagyjából tízezer potenciális vásárló várakozik, miközben tavaly háromezer e-autót értékesítettek a kereskedők - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke a napilapnak.
Kapcsolódó
Gablini szerint az idei év nem lesz elegendő a piac normalizálódásához, ugyanakkor nagy eredmény, hogy tavaly egyetlen autókereskedésnek sem kellett végleg bezárnia a járvány miatt, a szakma megtartotta a dolgozóit, és a szektor nem szorult állami támogatásra. Várakozása szerint tavasszal megvalósulhat a tavaly elhalasztott vásárlások jelentős része.
Az autópiacon drágulásra is lehet számítani: tavaly 4-5 százalékos volt az áremelkedés, ami főként a forintárfolyam számlájára írható, de a drágulás még nem érte el a tetőpontját, Fojt Attila, a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének elnöke szerint ez 2021 tavaszán fog csúcsosodni, további 3-5 százalékos áremelkedés várható.
Legolvasottabb
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”
Megszólaltak a sorkatonaságról: egy szükséges rossz, aminek sok előnye van
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Megérkezett a legújabb mérés: így szavaznának a magyarok, ha most lennének a választások
Milliós a tét: erre kell borzasztóan figyelni a nyugdíj igénylésekor
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval