A munkáltatók részéről az év utolsó hónapjaiban határozottan érzékelhető volt az érdeklődés növekedése, az új kártyarendelések száma számottevően nőtt képest - tájékoztatta az OTP Bank a napilapot.
A K&H szerint nagy számban érdeklődnek náluk a munkáltatók, hogy miként segíthetik dolgozóik Szép-kártyához jutását, de sok munkavállaló is megy kártyát igényelni.
Kapcsolódó
Az MKB-nál is egyre többen kopogtattak decemberben, ám a pénzintézet a fő rohamot az ünnepi időszak visszafogottsága és az előző évi zárás után, január-februárra várja. A banknál arra számítanak, hogy a növekedés nemcsak új ügyfeleket hoz, hanem a már meglévő munkáltatóiknál is többen igényelnek kártyát, és az egy főre eső juttatás is emelkedik majd. Jó hír, hogy a kártyaelfogadói oldal is folyamatosan bővül.
A közelmúltban komoly változás történt, mivel a Szép-kártyát kibocsátó bankok közvetlenül a kártyabirtokosokkal állnak majd kapcsolatban 2019 januártól. Ennek részeként a kártya egyenlege a bankoknál egy speciális pénzforgalmi számlára kerül, a juttatás évét követő második naptári év május 31-ig fel nem használt pénzt nem kell visszautalni a munkáltatónak, az a banknál marad, amely ezután 3 százalékos díjat (plusz áfát) számíthat fel. Mindez zökkenőmentesen akkor működhet, ha minden kártyabirtokos szerződik a kártyáját kibocsátó bankkal. Új kártyát pedig a megváltozott szisztéma alapján már nem a munkáltató adhat. Ezt a K&H-től már november végétől, az MKB-tól 2019. január 2-ától, az OTP-től pedig január 5-étől lehet igényelni.
A Világgazdaság friss információi szerint jól áll a szerződések megújítása. Az OTP-nél a kártyabirtokosaik több mint 90 százaléka, 1,1 millió ügyfél már megkötötte szerződését. Az MKB Bank 241 ezer kártyatulajdonosa közül csaknem 190 ezren már biztosan marad. A K&H tájékoztatása szerint a mostani időszakot kihasználva főleg olyan ügyfelek szüntették meg a kártyáikat, akik időközben nyugdíjba vonultak vagy külföldre költöztek, és már nem kapnak cafeteriát - a lemorzsolódás e banknál is csak néhány százalékos volt. Ezen kívül jól áll az elfogadókkal is az újraszerződés.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben