A Széchenyi pihenő kártyával kapcsolatban felmerült költség a pénzforgalmi szolgáltatót illeti. Ez jelenleg tranzakciónként legalább 12 forint, de nem lehet több, mint a kártya elfogadásáról szóló szerződés alapján bonyolított forgalom 1,5 százaléka.
A módosító rendelet szerint a legalább 12 forint marad, de a forgalom utáni 1,5 százalék 3,6 százalékra emelkedik.
Jelenleg a legalább 12 forint, illetve az 1,5 százalék a pénzforgalmi szolgáltató működési és marketing költségeire fordítható. Januártól viszont a 3,6 százalékos költséget meg kell felezni. Az egyik fele a szolgáltatót illeti továbbra is, az említett két költségére. A másik felét pedig át kell utalnia a hévízi székhelyű Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány részére. Az utóbbi ezt a pénzt a kártyával, illetve azzal összefüggő tevékenység költségeire fordítja.
Ahogy a Napi.hu - Azénpénzem.hu portálra hivatkozva - közölte komoly változás jön, mivel a Szép-kártyát kibocsátó bankok közvetlenül a kártyabirtokosokkal állnak majd kapcsolatban 2019 januártól. Ennek részeként a kártya egyenlege a bankoknál egy speciális pénzforgalmi számlára kerül, a juttatás évét követő második naptári év május 31-ig fel nem használt pénzt nem kell visszautalni a munkáltatónak, az a banknál marad, amely ezután meglehetősen vaskos, 3 százalékos díjat (plusz áfát) számíthat fel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán