Szegeden az Extreme Light Infrastructure (ELI) program keretében a tereprendezéssel megkezdődött a városba tervezett szuperlézer-kutatóközpont gyakorlati előkészítési fázisa − adta hírül a a szeged24.hu. Az építkezés, illetve a közbeszerzési eljárás indulásához szükséges tervek és engedélyek rendelkezésre állnak − mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Szabó szerint a kormány következő egy-két hétben megszülető döntésével az uniós egyeztetési folyamat és a pályázat benyújtása is gyorsulhat, ellenkező esetben Magyarország kicsúszhat az EU megszabta határidőkből.
Az Országgyűlés innovációs és fejlesztési eseti bizottságának keddi ülésén Földi Enikő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elmondta, az elmúlt időszakban átalakították az ELI-HU Nonprofit Kft. tulajdonosi szerkezetét, illetve feltőkésítették a céget. Az uniós tárgyalásokat Földi szerint két hónapon belül lezárhatják, a végleges pályázati anyag pedig a jövő év elejére készülhet el, így 2013 januárjában megköthetik a támogatási szerződéseket. A tervek szerint 47 milliárd forint támogatásrész esik a 2007−2013-as pályázati időszakaszra, míg 14 milliárd forint átcsúszna a 2014−2020-as időszakra.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga