A Transparency International által évente közölt Korrupció Érzékelési Index (CPI) legfrissebb eredményei szerint Magyarország a megelőző évhez hasonlóan 2020-ban is 44 pontot szerzett a nullától (a leginkább korrupt ország) 100 pontig (a korrupcióval legkevésbé fertőzött ország) terjedő skálán, amivel a 180 országot vizsgáló felmérés 69. helyén végzett, holtversenyben egyebek mellett Bulgáriával és Romániával, éppen csak felülmúlva a 43 pontos globális átlagot.
Az EU-ban is sok országban - szám szerint tízben - romlott a korrupciós helyzet a CPI index alapján, ezzel szemben 8-ban javult és 12-ben nem változott a helyzet 2019-hez képest. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy az EU-n belül Magyarország a 2012-2020 közötti időszakban a folyamatosan romló értékelésének köszönhetően 2020-ra stabilizálta a helyét a sereghajtók között, miután Magyarország CPI pontszáma ez alatt az idő alatt 55-ről 44-re esett . Ez azt is jelenti, hogy az EU közép- és kelet-európai tagállamai között Magyarország korrupció elleni teljesítményének a megítélése zuhant a legnagyobbat az elmúlt 9 év alatt.
Kapcsolódó
Miközben Magyarország világviszonylatban közepesen korruptnak tekinthető, pontszáma jelentősen elmarad a közvetlen régiós versenytársainak tekinthető visegrádi országoktól is: Szlovákia 5, Csehország 10, míg Lengyelország 12 ponttal kapott jobb értékelést. Ugyanakkor a visegrádi országok közötti különbség csökkent, mivel a stagnáló magyar pontszám kivételével az országcsoport minden tagjának értékelése romlott a tavalyihoz képest.

A TI rangsorában az élen egyébként olyan országok szerepelnek, mint Dánia és Új-Zéland 88-88 ponttal, Finnország, Svájc, Svédország és Szingapúr 85-85 ponttal vagy Norvégia 84 ponttal. A TI jelentése szerint ezekre az országokra az jellemző, hogy pártatlanul működnek az állami intézmények, a végrehajtó hatalom tevékenysége átlátható és elszámoltatható, továbbá nyilvánosak a közpénzköltések.
A Transparency International ugyanakkor megjegyzi, hogy a korrupciós helyzet romlása a vizsgált országok többségére igaz volt az elmúlt évtizedben, az országok kétharmada továbbra is 50 pont alatt teljesít, a koronavírus-járvány kezelése pedig még a jól teljesítő országoknak is kihívást jelentett, amely sok esetben a járványügyi beszerzések átláthatatlanságához vezetett.
A Covid-19 okozta krízis nem csak egészségügyi és gazdasági válságot jelent, hanem egyben korrupciós válságot is. Utóbbit eddig nem sikerült kezelnünk
- vélekedett Delia Ferreira Rubio, a Transparency International globális elnöke.
Ezért romlott a magyar helyzet
A magyarországi helyzet romlása a Transparency International szerint három fő okra vezethető vissza - mondta Martin József Péter, magyarországi szervezet ügyvezető igazgatója a jelentés bemutatóján.
- A koronavírus-járvány kezelése, azon belül is a jogállami rombolás és a torzított erőforráselosztások;
- a korrupció és a gazdasági teljesítmény;
- a közbeszerzések és az európai uniós források felhasználása.
A TI szerint a koronavírus-járvány kitörése és az ebből fakadó kihívásokra adott állami reakciók felgyorsították a demokratikus intézményrendszer lebontását, a kormány ugyanis ürügyként használja a járványkezelést ehhez. A szervezet szerint ebbe a sorba illeszkedik a rendeleti kormányzás bevezetése, amely különösen széles mozgásteret biztosított a végrehajtó hatalomnak. A probléma azzal van, hogy ezeknek a jogszabályváltozásoknak sokszor semmi köze nincs a koronavírus-jávány okozta problémák kezeléséhez - mutatott rá Martin József Péter.
Szintén ebben a körben említendő az önkormányzatok egyes hatásköreinek és bevételei nem csekély részének az elvonása, beleértve a különleges gazdasági övezetek kialakítását, valamint a helyhatóságok legfontosabb szabadon felhasználható forrásainak, így például a gépjárműadónak, valamint a helyi iparűzési adónak a megsarcolását. A közérdekű-adatigénylések megválaszolási határidejének 15-ről 45 napra emelésével, valamint az Alaptörvény kilencedik, a közpénz fogalmát újradefiniáló módosításával a kormány jelentősen szűkítette a közérdekű adatok nyilvánosságát a járvány ürügyén - említette példaként az ügyvezető.
Martin József Péter szerint a kormány azonban nemcsak jogszabályi, hanem a transzferek oldaláról is megágyazott a hatalmának bebetonozásához. A kormány ugyanis - szemben a közgazdasági elmélettel és a fejlett országok gyakorlatával - keveset költött a munkahelyek megőrzésére és a szociális válságkezelésre, miközben számos támogatás a klientúra megsegítését szolgálták. Példaként a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 83,5 milliárd forintos támogatásainak elosztását, a lélegeztetőgépek és tesztek túlárazását, a Mathias Corvinus Collegiumnak juttatott a felsőoktatás éves költségvetését is felülmúló, 500 milliárd forintnyi közvagyon magánvagyonná alakítását, valamint a pandémia alatt a sport- és egyházi támogatásoknak az egészségügyi kiadásokat felülmúló volumenét említette.
Az ügyvezető továbbá kiemelte, hogy míg a válságkezelésre szánt források mennyisége önmagában is elmaradt az elvárható szinttől, azok hasznosulása is több mint kérdéses, mivel a támogatásban részesülő projektek egy része sokkal inkább szolgálta az új nemzeti tőkésréteg túlélését, semmint a gazdaság hosszútávú válságállóságának megerősítését.
Nem sikerült kitörni
Magyarország annak ellenére ragadt a korrupcióval súlyosan fertőzött, alacsony nemzeti jövedelemmel rendelkező uniós tagállamok között, hogy a koronavírus-járványt megelőző hét évben jelentős volt a gazdasági növekedés, és ez arra sem volt elég, hogy a korrupció elleni teljesítményén javítson. Ezzel kapcsolatban Martin József Péter megjegyezte, hogy a korrupció és a nemzeti jövedelem (GDP) közötti relációban Magyarország esetében 83 százalékos összefüggést mértek, ami olyan erős kapcsolatot jelez, amit még az EU-ban sosem mértek.

Ellentmondásos időszak zárult
Igaz ugyan, hogy a magyar gazdaságban 2013-19 között volt egyfajta stabilitás, de a szerkezeti problémák megmaradtak. A gazdaság gondjait viszont nem lehet a járványra kenni, miután azok már jóval a járvány előtt is fennálltak. Azt már régóta lehet tudni, hogy hosszú távon nagyon gyenge Magyarország versenyképessége, és már a járvány előtti helyzet alapján is az volt a rossz hír, hogy az egyensúlyőrző növekedés ellenére sem sikerült szavatolni a társadalom széles rétegeit magával ragadó befogadó és fenntartható tartós növekedést. Ennek a legfőbb oka a TI szerint, hogy az intézményrendszert szétzilálták, azok nem a központi kormányzat ellenőrzését gyakorolják, hanem a központi kormányzat akaratát közvetítik, amivel szoros összefüggésben áll a kiépült rendszerszintű korrupció.
A koronavírus-járvány viszont egy ellentmondásos szakasznak vetett véget, lezárult egy ciklus a magyar gazdaságban. A 2010-19-es időszakban ugyanis egyrészt volt egy erős növekedés, másrészt a korrupciós helyzet folyamatosan romlott. Ennek az időszaknak a nagy ellentmondása látszik a beruházási adatokon is: 2010-16 között a jogállami rombolás csökkenő beruházási rátát vont maga után. Ez az összefüggés viszont ekkor megbicsaklott, a beruházások a jogállamisági feltételek romlása ellenére jelentősen nőttek, 2019-ben a magánberuházási ráta a 2. legmagasabb volt az EU-ban.
Ennek magyarázata lehetett a makrogazdaság valamiféle stabilitása, látszatstabilitása, az olcsó pénz (negatív reálkamat), illetve az, hogy a gazdasági szereplők beárazhatták a rendszerszintű korrupciót, vagyis már nincs akkora elrettentő hatása a rendszerszintű korrupciónak és a jogállamiság romlásának, mint korábban volt. Ám ez csak a járványig volt igaz - mutatott rá Martin József Péter -, a koronavírus-járvány egy új korszakot nyitott, amelynek a fő kérdése az lesz, hogy az országok milyen gyorsan tudnak kilábalni a válságból.
Volt ára
A korrupciónak viszont a gazdaság bővülése ellenére volt növekedési áldozata. Ennek kiszámítására a TI csak két tényezőt vett figyelembe:
- a közbeszerzések makrogazdasági szempontból is jelentős túlárazását (építőipari és szolgáltatási közbeszerzések esetén 25 százalék, az EU-s forrásokból fizetett árubeszerzések esetében 15 százalék, a hazai forrású közbeszerzések 10 százalékos túlárazását feltételezték),
- valamint a letelepedési államkötvények által okozott korrupciós kárt (ami miatt legalább 21 milliárd forint adófizetői pénz ment veszendőbe).
Ezek alapján a TI arra jutott, hogy 90 százalékkal kisebb túlárazás az elmúlt évtized utolsó éveiben a gazdaság éves növekedési ütemét 0,7-1,3 százalékponttal emelte volna meg, köszönhetően a hatékonyabb és nagyobb társadalmi hasznosulás mellett elköltött pénzek kedvező tovagyűrűző hatásainak. Vagyis 2019-ben 4,6 százalék helyett 5,4 százalékkal nőhetett volna a gazdaság, és a tavalyi visszaesés pedig a várható 6,5 százalék helyett 5,7 százalék lehetne - mutatott rá Martin József Péter.
A közbeszerzési piac tovább koncentrálódott
Az elmúlt évekre vonatkozóan a közbeszerzési rendszer és az uniós pénzek elosztása esetén is szisztematikus torzulásról lehet beszélni - mondta a TI Magyarország ügyvezetője, aki szerint a koronavírus-járvány ezt a területet sem hagyta érintetlenül. Az köztudott, hogy a magyar közbeszerzési piacnak túl nagy a koncentráltsága és a rendszer működésével is nagyon komoly problémák vannak, egyebek mellett nagyon magas az egyajánlatos közbeszerzések aránya: ez 2019-ben az EU-ban az uniós értékhatár feletti eljárások esetében 40 százalékos volt, ami a 3. legmagasabb mutató az EU-ban.
A közbeszerzési piac viszont tavaly tovább koncentrálódott: a Korrupciókutató Központ felmérése szerint 2020 első harmadában a közbeszerzések 27 százalékát nyerték el kormányközeli szereplők, élén Mészáros Lőrinccel, és a kormányközeli cégek az általuk megnyert közbeszerzések 68 százalékában versenytárs nélkül indultak. A járvány hatására a helyzet tovább romlott: mind az eljárások száma, mind azok értéke jelentősen csökkent 2020-ban.
Minden eddiginél több pénz jöhet az EU-ból
Martin József Péter az uniós forrásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a most zárult, 2014-20 közötti költségvetési időszakban Magyarország 25 milliárd eurós támogatást kapott az Európai Strukturális és Befektetési Alapokból, ami éves szinten átlagosan a magyar GNI 4 százalékát tette ki. Ez a nagyon jelentős összeg az alapvető oka annak, hogy a magyar gazdaság növekedni tudott az elmúlt években - emelte ki a TI Magyarország ügyvezetője.
Ennek a forrásnak a felhasználási hatékonysága viszont nagyon alacsony volt, sőt a foglalkoztatásra negatívan hatottak: a források 60 százaléka ment közvetlen gazdaságfejlesztésre (közvetlenül cégeknek), ami a magyar esetben a járadékvadászat felfutásához vezetett és nem a hatékonyabb struktúrák kialakításához. Ez hosszú távon nagyon-nagyon káros a magyar gazdaság kilátásaira nézve - hangsúlyozta.
Mindez különösen annak fényében fontos, hogy Magyarország a most indult, 2021-2027 közötti költségvetési időszakban minden eddiginél több uniós forrást fog kapni, - a befizetéseket levonva - mintegy 40,6 milliárd eurót. Martin József Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ennek a hétéves keretnek a része volt a jogállamisági mechanizmus is, ami nagyon fontos, hogy bekerült az uniós joganyagba, de az alkalmazása egészen rövid távon, azaz 2022-ig nem várható.
Vagyis arra lehet számítani, hogy az EU-ból továbbra is jelentős pénzek áramlanak majd Magyarországra, de fontos lenne valamilyen módon csökkenteni a Magyarországon az elmúlt években kiépült haveri államkapitalizmus mértékét és a haveri pénzosztásokat annak érdekében, hogy a gazdaság produktívabb ágazatainak produktívabb szereplőinek több pénz jusson ebből a nagy mennyiségű uniós forrásból. Másrészt nagyon jó volna az is, hogy ha a jogállamisági feltételek valamelyest javulni tudnának, ám ezt csak akkor tartaná valószínűnek, ha az uniós jogállamisági mechanizmus ténylegesen olyan szankciókat jelentene a magyar kormánynak, ami korrekcióra kényszerítené a végrehajtó hatalmat.
Hogy készül a Korrupció Érzékelési Index?
A Korrupció Érzékelési Indexet (Corruption Perceptions Index - CPI) 12 szervezet 13 felmérésének és értékelésének a felhasználásával készíti el a Transparency International Berlinben található központi titkársága. A CPI alapjául szolgáló mérőeszközök szakértők és üzletemberek megkérdezésének eredményeként állapítják meg az egyes országokban a közszektor korrupcióját az állami intézményrendszer, a gazdaság és a társadalom fertőzöttsége alapján. 2020-ban 180 országról volt elérhető megfelelő adat, Magyarországot 10 különböző alindex alapján vizsgálták. A Transparency International központi titkárságának kutatói a háttérindexek pontszámait 0-tól 100-ig terjedő skálára vetítik, és az alindexek pontszámának átlagolásával számítják ki az egyes országok CPI pontszámát. A Korrupció Érzékelési Indexben a 0 a korrupcióval leginkább, a 100 a legkevésbé fertőzött országot jelzi
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
