Étterem, kávézó, ékszerkészítő, kenőanyaggyártó és elektronikai cég egyaránt található azon vállalkozások között, amelyekben az osztrák főváros nemrég részesedést vásárolt, hogy kisegítse őket a koronavírus-járvány miatt megrendült gazdasági helyzetükből. Egy-egy cég - alapos átvilágítás után - maximum 2 millió euró támogatást kaphat, ami nem haladhatja meg a 20 százalékos részesedést. A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásból, ennek menetét és idejét már a szerződés aláírásakor rögzítik - közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája.
Az osztrák főváros 20 millió eurós alaptőkével még tavaly alapította meg a "Stolz auf Wien" ("Büszke Bécsre") Beteiligungs GmbH-t, a többi partner - a Bécsi Gazdasági Kamara és számos pénzintézet - pedig további 20 millióval szállt be, így összesen 40 millió euró áll rendelkezésre a társulásos cégmentésre.
Így működik
A segítségre szoruló vállalkozásoknak először elektronikus szándéknyilatkozatot kell benyújtaniuk, majd átvilágítják őket. A harmadik fázisban neves könyvvizsgáló cégek ellenőrzik a jelentkezőket. Pozitív elbírálás esetén pedig a "Stolz auf Wien" Beteiligungs GmbH felügyelőbizottsága ajánlást fogalmaz meg a támogatásról az ügyvezetők számára, végül pedig kidolgozzák és megkötik a társulási szerződést.
Mivel Bécs segíteni és nem átvenni akarja ezeket a cégeket, már a szerződés aláírásakor pontosan rögzítik, hogy a város mikor, milyen lépésekkel száll majd ki a cégből. A támogatott vállalat tulajdonosának legkésőbb hét év után vissza kell vennie a részesedését.
Eddig 250 munkahelyet mentettek meg
A "Stolz auf Wien" Beteiligungs GmbH megalapítása óta Bécs eddig nyolc cégbe társult be és 250 munkahelyet mentettek meg. A támogatás megítélése során fontos szempont, hogy a kérelmező tradicionális bécsi vállalkozás legyen, amely szerves része a bécsi identitásnak. Hosszútávon pozitív gazdasági kilátásai legyenek, az adott szektorban nagy legyen a gazdasági jelentősége, illetve jelentős számú munkavállalót foglalkoztasson.
A támogatottak között van például a Frey Wille, az Adamol motorolaj- és kenőanyaggyártó, az ottakringi Café Ritter, amely 1907 óta üzemel vagy a Burgtheater híres, eredeti állapotában fennmaradt vendéglője, a Vestibül, amelyet Bécs egyik legjobb szakácsa vezet.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
