Hiába küzd a járványhelyzet idején az egészségügyi intézményrendszer csaknem 46 milliárd forintos lejárt adóssággal, a kormány 860 milliárd forintot osztott szét egyéb célokra a napokban.
A Népszava becslése szerint az államháztartás hiánya ezzel az év végére meghaladhatja a négyezer milliárd forintot, miközben a költségvetési törvényben csak 367 milliárd forintot engedélyeztek.
Kapcsolódó
Ilyen mértékű hiánytúllépésre még soha nem volt példa, amire nem magyarázat a válság sem: egy jogállami keretek között működő kormány ugyanis nem hozhat össze az engedélyezettnél több mint tízszer nagyobb mínuszt - fogalmazott a napilap.
A kedvezményezettek listája alapján úgy tűnik, a NER politikai hátországának megerősítése
A kabinet még az első járványhullám idején, márciusban hozta létre az úgynevezett gazdaságvédelmi alapot, amelybe 923 milliárd forintnyi forrást tettek. A karácsonyi döntésekkel együtt viszont immár 4050 milliárd forintot költöttek el belőle, azaz a 923 milliárdon felül minden egyes forint az államadósságot növeli.
Az osztogatást a Pénzügyminisztérium utólag azzal magyarázta, hogy "a járvány okozta válság kezeléséhez szükség van a megfelelő költségvetési ösztönzőkre".
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga