A Teslánál a Bloomberg értesülései szerint vizsgálják, hogy mely munkatársak pozíciója nélkülözhető, így vélhetően Elon Musk a költségcsökkentések egy fontos lépésére szánta el magát: egyes területeken elbocsátásokba kezd.
A társaságnál az év végén 140 ezren dolgoztak, 2020-ban még csak 70 ezren, 2016-ban pedig kevesebb mint 20ezren, mielőtt a Model 3 tömeges gyártása megkezdődött volna. A létszám gyors növekedését indokolta a gyártás felfuttatása: 2016 előtt csak néhány tízezer luxusautót gyártottak és adtak el évente, azóta viszont a Model 3 és a Model Y gyártási kapacitását évi 2 millió darabig növelték.
A további növekedésnek azonban határt szab a kereslet, amint azt Elon Musk a közelmúltban elmondta:
a következő növekedési szakaszhoz már egy lényegesen olcsóbb, nagyobb mennyiségben eladható típust fejlesztenek, ami 2025-ben kerülhet piacra. A meglévő típusok gyártásánál ugyanakkor csökkenteni tervezik a létszámot, hogy egyre olcsóbban, hatékonyabban készüljenek.
Ettől függetlenül új embereket is felvesznek, hiszen az új típusok fejlesztéséhez, esetleges új gyárak építéséhez szükség van rájuk. Nem kizárt, hogy a Tesla közelíteni próbálja költségszintjét a legnagyobb riváliséhoz, amely a BYD, hogy Kínán kívül felvehesse vele a versenyt. Elon Musk talán csak most emésztette meg azt a tényt, hogy immár megjelent a konkurencia, amelyhez alkalmazkodni kell, versenyképesnek kell lenni vele szemben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak