A vállalkozás minimálbéren foglalkoztatta munkavállalókat, akik ugyanott dolgoztak, ám félévente változott a munkáltatójuk. A dolgozóktól levont jövedelemadót, járulékot nem fizették be, a szolgáltatások áfáját nem vallották be, és nem fizették be. Az adóhivatal kockázatelemzési rendszere jelezte a tömeges átjelentéseket. A NAV a fiktív számlák miatt áfaellenőrzést indított.
A NAV felhívására az ellenőrzött cég semmilyen iratot nem adott át, a kérdésekre nem válaszolt. A megkeresett bankok válaszai alapján azok, akik hasznot húztak az ügyletből, automatákból készpénzben vették fel a bevétel jelentős részét. A revízió a számlát befogadó cégek képviselőit is nyilatkoztatta.
A nyilatkozatok és a rendszeradatok alapján a NAV 132 millió forint adóhiányt, 66 millió forint adóbírságot és 16 millió forint késedelmi pótlékot állapított meg.
Az adóhatóság büntetőeljárást folytat a fiktív számlát kiállító társaság és az azokat befogadó cégek vezetőivel szemben. A NAV közleményében kitért arra: rendszerük azonnal jelez, ha valahol a dolgozókat rövid időn belül tömegesen jelentik át újabb és újabb cégekhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre