A sport akkor sem került ki az Orbán-kormány fókuszából, amikor emberek tízezrei váltak munkanélkülivé, és számos vállalkozás húzta le a rolót, ha csak átmeneti időre is - kezdi összesítését az Mfor.hu, amely számba vette, hogy a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése óta a költségvetésből milyen forrásokat fordítottak sporttámogatásra, -beruházásra, valamint munkahelyvédelemre.
A portál szerint március 20. (az első sportköltés) és június 2. (cikkünk megírásáig az utolsó) között 51,5 milliárd forintot csoportosított át a kormány valamilyen sporttal összefüggő célra. Ez lényegében azt jelenti, hogy napi 695 millió forintot fordítottak a területre. Kimagaslanak ezek közül a következő tételek:
- 13,4 milliárd forintot csoportosítottak át a tatabányai multifunkcionális csarnok beruházására,
- 11,3 milliárd forintot pedig a szegedi kézilabdacsarnokra, mely egyébként a 2022-es kézilabda-EB egyik helyszíne is lesz.
A teljes 51,5 milliárd forintból ténylegesen a költségvetésben 39,4 milliárd forintot irányították át más területekről. Ennek viszont csak a kétharmadát, 26,3 milliárdot fordítottak munkahely-megtartási programokra a kormány kimutatása szerint. A képet valamennyire árnyalja, hogy a számításban egyelőre nincs benne, hogy a kata szerint adózók adófizetési kötelezettségének június 30-ig történő elengedése.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram