Bognár Lajos főállatorvos szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében újabb járványkitöréseket észleltek, ezért bővíteni kellett a fertőzött területet, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig a fertőzött területtől délre bővíteni kellett a magas kockázatú területet is.
Ez a gazdálkodóknak jelentős változást nem jelent, elsősorban a vadászatra jogosultaknak változik meg a feladata: az elhullott állatokat össze kell gyűjteniük, tüneteket mutató vaddisznókat ki kell lőniük, és gyéríteniük kell az állományt - ismertette.
Kapcsolódó
Beszélt arról is, a betegség ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, ezért fontos az alapvető állategészségügyi szabályok betartása, például a megfelelő takarítás, fertőtlenítés és eszközök használata. Ajánlott a zöldtakarmány és a friss alom elhagyása is, továbbá élő állat szállítása esetén a szállítást meg kell előznie egy vizsgálatnak - tette hozzá az országos főállatorvos.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket