A 2021-2027-es időszakban jóval kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak a Pest megyei vállalkozások, önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek, és nagyságrendekkel nagyobb fejlesztési forráshoz juthatnak - mondta az MTI beszámolója szerint Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán.
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke pedig arról beszélt, hogy óriási források kellenek Pest megyében oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásra, óvodákra, bölcsődékre, utakra, járdákra. A 2007-2013-as időszakban az uniós fejlesztési forrásokból 380 ezer forint jutott egy emberre a megyében, a következő időszakban ez már 700-900 ezer forint lehet - ismertette.
Kapcsolódó
Szabó István (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ez a legnagyobb megye, több mint 1,3 millió lakossal. Jelezte: nincsenek az első háromban a GDP-arányt tekintve, három járás pedig felkerült a legelmaradottabbak listájára; az ő erősítésüket is jelentheti a jövőben a fejlesztési források növekedése.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt