A Magyar Falu Programmal összhangban nyílt új pályázati lehetőség. Kiemelt célunk, hogy minden falusi ember életminősége javuljon, melynek érdekében a harmadik éve tartó Magyar Falu Program eddig tisztán hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése most először európai uniós forrásokkal is kiegészül - idézte a közlemény Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost.
A legkisebb hazai településeken működő kisvállalkozások pályázhatnak 2-10 millió forint közötti támogatásra - közölte György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
Kapcsolódó
A 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak. A támogatás intenzitása maximum 70 százalék. A lehívható előleg mértéke 25 százalék.
A támogatható tevékenységek körét a mikrovállalkozások igényei szerint határozták meg, a támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Részlegesen elszámolható a képzés igénybevétele is. Emellett a pályázatban szintén részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment tevékenység is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.
A támogatási kérelmek benyújtására május 25. 9 órától május 31. 10 óráig van lehetőség. A pályázati felhívás itt érhető el.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben