Jávor Benedek a Párbeszéd politikusa a Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, miszerint négy év küzdelem után a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntése szerint a kormánynak ki kell adnia a paksi bővítés megvalósítási szerződéseit.
A beszámoló szerint a bíróság precedens jelleggel azt is kimondta, hogy az infotörvény rendelkezéseit nemzetközi szerződésekre is alkalmazni kell.
Kapcsolódó
A történet előzménye, hogy a kormány először titkosította a szerződéseket, majd üzleti titokra való hivatkozással tagadta meg azok kiadását. A per elsőfokú ítélete szerint 45 napon belül ki kell adni a szerződéseket bizonyos pontok kitakarásával.
Az ügyben várhatóan fellebbezni fognak.
A fotó forrása: MVM Paks/atomeromu.hu.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga