A Politico meg nem nevezett kormánypárti képviselőkre hivatkozva azt írja, hogy a kormányfő kiléptetheti a pártot az Európai Néppártból, hogy az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) képviselőcsoportjába üljön át, ahol valamilyen vezető pozíciót is betölthetne.
Elkészült a néppárti bölcsek jelentése a Fideszről, ami már a pártelnök, Donald Tusk előtt van. G. Fodor Gábor, a 888.hu portál főszerkesztője, valamint a kormányközeli Századvég Alapítvány elnöke a HírTV-nek azt nyilatkozta, hogy a Fidesz nem lesz tagja az Európai Néppártnak - ellenben a KDNP-vel -, később pedig a Politico is arról számolt be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fontolgatja a kilépést - utóbbiról a hvg.hu számolt be először.
Kapcsolódó
Az ECR 2009-ben alakult meg, többek között a brit Konzervatív Párt, a lengyel Jog és Igazságosság és a Magyar Demokrata Fórum is csatlakozott hozzá. Donald Tusk EPP-elnök azt nyilatkozta, hogy mindentől függetlenül sokat fog beszélgetni Orbán Viktorral, mert szeretné hinni, hogy elég okot lehet találni a közös munka folytatására. Hangsúlyozta azt is, Orbán a migrációs válságot csak ürügyként használta, hogy megváltoztassa a gondolkodást a politikáról, a demokráciáról, a toleranciáról, a vallásról.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre