A Rosznyefty élt vásárlói opciójával és lemondta a Normeston (belize-i központú kereskedő) céggel megkötött szerződés alapján történő szállításokat, számításba véve egyebek között, hogy a Mol magyar kőolaj- és gázipari vállalat kőolaj-finomítójában javítási munkálatok folynak - nyilatkozott a hírügynökség informátora.
A Rosznyefty képviselője közölte, hogy a vállalat jelenleg a források elosztását és a csoport szinergiáit tanulmányozza, amelynek eredményeképpen hoznak majd döntést a Normestonnak történő további szállításokról.
A Mol Nyrt. kedden közölte, hogy a tervezett ütemben érkezik orosz kőolaj Magyarországra és Szlovákiába, semmilyen ellátási probléma nincs. A Mol tájékoztatása szerint az orosz partnereknél az egyik kereskedő cég változott, az ennek nyomán meghozott döntés azonban nem érinti Magyarország és Szlovákia kőolaj-ellátását.
A Mol több kereskedelmi partneren keresztül szerzi be a kőolajat Oroszországból. A Basnyeftynek a Barátság kőolajvezetéken keresztül, ahol egyetlen vásárlója a Mol, 2016 október-decemberére 525 ezer tonnányi exportkvótája volt. A cég októberben az export ütemtervével összhangban 180 ezer tonnát szállított le.
A Rosznyefty október 12-én 5,2 milliárd dollárt fizetett a Basnyefty részvényeinek 50,08 százalékáért és kormányzati jóváhagyást kért a cég teljes felvásárlására.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga