Teljes tanácstalanság fogadta kedden reggel egy családi vállalkozásként működő budai kisboltban a Népszava sajtómunkásait. A tulajdonosok azon tanakodnak, milyen árakat írjanak ki mostantól a tej, a cukor, a liszt és az olaj mellé. - Tavaly októberben 320-ért adtam a tejet, ezt tudom fejből, emlékszem. Tegnap 370-ért. Tehát akkor most 320-ért kell adnom, igaz? – mondja a bolt tulajdonosa. - De hogy tudom igazolni, hogy tavaly októberben ennyiért adtam?
- A mi pénztárgépünkből ez nem olvasható ki, csak „gyűjtő” árak vannak, a nagykeres számlát pedig hiába is lobogtatnám az ellenőrnek, hogy én mennyiért vettem anno. - Ha viszont „KSH-áron” adjuk a tejet, akkor 268 forintért kellene árulni. És akkor én fizetem a vásárló tejét. Mert a nagykerben én ennél már drágábban veszem – teszi hozzá.
Arról a lehetőségről, hogy a diszkontáruházakban próbálják felvásárolni az akciós árut, az a véleménye, hogy abból áruhiány lenne. A nagyobb áruházak polcai kiürülnének, ha kisboltosok felvásárolják az árut, amit ők végül el sem tudnak majd adni.
Nem volt tolongás a diszkontokban
Eközben a pár buszmegállóval arrébb lévő, az akciós napokon rendre zsúfolásig telt Lidlben kedd délelőtt még nem haraptak rá az árstopra a vásárlók. Pedig a diszkont még a hatósági áraknak is aláment. Például aznap lejáró csirke far-hátat lehet kapni 150 forintért is. Egy pesti Aldiban az árstop belesimul a folyamatos akciókba. Kedd délután sem a több mint 100 forinttal olcsóbbá vált étolajoknál, sem a húsos hűtőpultnál nem tolongtak a vásárlók. A Sparban sem volt más a helyzet: a 150 forinttal olcsóbb lédig csirkemell sem vonzott több vevőt, a kiszolgálópultnál mondhatni unatkoznak az eladók.
A bejáratokon mindenütt olvasható árstopos táblán nem sikerült kijavítani az összes helyesírási hibát. Azt írják, hogy „házi sertéscomb”, pedig a magyar nyelv szabályai szerint helyesen házisertés-combról van szó.
Van is különbség, meg nincs is
Az egyik budai Lidlben 150 forinttal olcsóbb volt egy kiló csirkemellet (1499 forint) az árstopnak köszönhetően, míg a far-hát ára 50 forinttal csökkent az árstop napján (299 forint) - derül ki a Telex körképéből. A hírportál sajtómunkásai nem láttak nagy különbséget a Lidlhöz képest a XIII. kerületi Aldiban, legalábbis ami a húsokat illeti. Itt is 150 forinttal árulták olcsóbban a vákuumcsomagolt csirkemellet (1499 forint) az előző naphoz képest, és a csirke far-hát hatóságilag stoppolt ára ugyancsak 299 forint lett a korábbi 349 forint helyett.
Az egyik budai bevásárlóközpontban lévő Sparban a tej és a liszt ugyanannyiba kerül, mint az árstop előtt, függetlenül attól, hogy az olcsóbb, saját márkásat nézték, vagy valamelyik drágább terméket. Olyan változást, ami a vevő pénztárcájára is hatással lehet, a hentespultnál és az étolajoknál tapasztaltak. A különböző termékeknél 50-től 350 forintig terjedő árcsökkenést jegyezhettek fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Igazolta a szavazatszámlálás az exit poolt: független elnöke lesz Romániának

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Súlyos beteg a volt elnök

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Lengyel elnökválasztás: fej-fej mellett a jelöltek, Tusk szerint most kezdődik a játék

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
