A mozgalom szerdai közleményében azt írta, hogy immár ötödik alkalommal hirdették meg a kampányt, amelyhez csatlakoznak kis-, közepes és nagyvállalatok, az IT-szektortól a bankszektoron keresztül a reklámügynökségig, gyárak és szellemi munkaerőt foglalkoztatók is, a legtöbben április 6-án vagy 11-én nyitják meg kapuikat a gyerekek előtt.
A kampány során a vállalatok egyszerre tudják megmutatni saját arcukat és élhetik meg a közös, több céggel együttes fellépés erejét, egymás támogatásának élményét, továbbá erősíthetik a közösségi érzést és az empátiát a munkavállalók között
– emelték ki.
A részt vevő cégeknél minden évben több ezer gyermek – az óvodásoktól a tinédzserekig – nézheti meg, hogyan működik egy munkahely – számolt be róla az MTI. A munkahelytúrára akár vonattal is érkezhetnek a fiatalok, hiszen április 6-tól az alsó tagozatosok ismét használhatják Kajla útlevelüket a MÁV-Volán-csoport és a GYSEV járatain.
A világoskék útlevél ingyenes utazást biztosít a gyerekek számára a belföldi helyközi vonatokon és Volánbusz járatokon, így a húsvéti hosszú hétvégén is érdemes a közösségi közlekedést választani a családi kirándulásokhoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben