Néhány év múlva önfenntartóvá kell válniuk a magyar önkormányzatoknak, ami véget vet a jelenlegi finanszírozási-önkormányzati rendszernek - mondta Schmidt Jenő, a Somogy megyei Tab fideszes polgármestere, a TÖOSZ önkormányzati szövetség vezetője a Népszavának.
A szakember óva int a további államosítástól, ehelyett szerinte arányosan kellene támogatni az önkormányzati gazdasági társaságokat is, hiszen a MÁV és a Volán sem él meg a saját bevételeiből. Nagyjából öt év múlva az állam visszaadja a hulladékszállítást és a többi állami szolgáltatást az önkormányzatoknak. Addigra jut el ugyanis a magyar adófizető oda, hogy feltegye a kérdést: jó ez az államosított rendszer.
Ez most egy átmeneti idő: magamhoz rántom a fát és jól megrázom, letisztítom - jellemzi a jelenlegi helyzetet az önkormányzati vezető. A TÖOSZ 30-40 százalékos béremelést sürget az önkormányzati tisztviselőknek, akik bére lemaradt az állami intézményekben dolgozó társaiké mögött.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben